Ajánlás: Dm-nek, mert az előzőt imádta :)

Megjegyzés: Piperkőc, nem buzi. Na jó, nagyon kicsi slashi... kiskorúak megrontásáért felelősséget nem vállalok (az én időmben ezért hála járt...)

Nem volt rossz ötlet a kedves proftól ez a különszoba-dolog. Iskolaelsők vagyunk. Mert megérdemlem. Senkivel nem kell megosztanom a szobám. Enyém, enyém, enyém, enyém. Csak az enyém!

Nincs horkolás, rendetlenség, meg helyhiány. Valóban tökéletes. Istenke így akarta.

Gondoltam, majd felhozom párszor Pansyt, és még jobb lesz. Itt franciaágyam van, meg külön tusolóm. Kedves kis hely. Lakályos.  És egy alkalommal sem bámul közvetlen közelről egy kétes nemi identitású egyed sem. Az minden valószínűség szerint visszataszító lenne. Egy kicsit.

Csak én, ő, meg… meg talán néha még Blaise. De tényleg csak ennyi!

Gondoltam. Ő nem gondolta. Eleinte nem érdekelt. Ember tervez, Malfoy végez.

Fáj nekem, hogy nincs kedve kora reggel több emeletet csoszogni lefelé? Kárpótolja az azt megelőző éjszaka.

Természetesen meglehetősen meglepett midnen alapot mellőző indokaival. Azt mondta, hogy lent be tud fogni mást is, meg ott többen vannak. És testközelben.

Rendicsek. Én úgyis azt hozok fel ide, akit akarok. Akkor is, ha ő nem akarja.

Gondoltam.

Aztán jött a sok problematika. Minden nap mást hívtam, hogy vonszolja fel a csinatos kis popóját. Hiába. Istenke nem így akarta.

Na ezt nem gondoltam.

Az éjszakáim egyre magányosabban teltek. Néhanapján lejártam a klubhelyiségbe egy kis eszmecserére, de hamar megvilágításba került előttem a helyzet, miszerint nem vagyok ott kedvelt vendég. Talán még beszéltek is rólam a hátam mögött. Ez igazán nem volt szép tőlük. Nem is tudom, hogy távolodhattunk el egymástól ennyire. De hát minden és mindenki változik, ugyebár. Bocsánatos bűn. Istenke így akarta.

Akkor, gondoltam, jöhetnek a hugrabugosok. Igazán butácska népség. Szinte mindegy nekik, mikor, hol, kivel… még az unszolás sem szükségeltetik.

Meg is volt pár… de jaj, Istenke, olyan unalmasak voltak! Szegénykéim, egyszerű lelkek… azért valamivel többet vártam tőlük. Hamar törlésre kerültek hát képzeletbeli listámon.

A hollóhátasok következtek. Valamivel okosabbak, tehát tudtam előre, hogy mindenképp nehezebb dolgom lesz velük. Nem is volt könnyű megfűzni őket. Viszont, ha meggyőző voltam (márpedig az voltam), képesek lettek volna akár örök hűséget fogadni. Csak arra kellett vigyáznom, hogy ne találkozzanak.

Itt bukott el a történet.

Volt, amelyik vette a bátorságot és még arcul is ütött, mikor kiderült a turpisság. Neveletlen népség!

Így tehát, egyetlen lehetséges következő lépés a griffendél lett volna.

Na de hát… azt azért nem. Kérem! Ilyesmire gondolnom se lenne szabad.

Meg is voltam minden nélkül. Komolyan. A néha, hullámokban rám törő szexuális vágyam akár magam is kielégíthettem.

És elégedett is voltam ezzel.

Egészen múlt péntekig, amikor is az éjszaka közepén, felhevülve arra ébredtem, hogy nem csekély hímtagom álldogálóst játszik.

Istenke!

Egészen megrendültem. 

Már csak azért is, mert ilyen este sosem fordult elő velem azelőtt. Persze, nyilván volt éjszakai merevedésem… de sosem kellettem ébren hozzá!

Ez az eset minden esetre meglehetősen aggasztónak bizonyult, ugyanis attól fogva minden éjjel megismétlődött.

Én, persze, mint Malfoy, és még inkább, mint harcedzett csataló, tűrtem. És tűrnék a mai napig is, ha nem történik meg tegnap az a dolog.

Épp békésen alukáltam (mit is tennék az éjszaka közepén, kérdem én?), mikor hirtelen felültem.

Már megint…

Istenke kihúzza a gyufát.

De ez most más volt, mint a többi… sokkal… rosszabb. Valósággal követelőzött!

Nem volt mit tenni, ezzel már muszáj volt kezdenem valamit. Beleléptem hát bolyhos papucsomba, magamra kanyarítottam köntösömet, és róni kezdtem a kihalt folyosókat.

Alany után kutatva, persze. Érdekes módon nem botlottam bele senkibe. Máskor persze, ha nem kéne, mindig találkozik valakivel az ember. Hol van ilyenkor Frics? És a macskája?

Juj.

Inkább nem akarom tudni, hogy hol. Azt se, hogy mit.

Az egyik harmadik emeleti folyosón szinte minden teremből érdekes hangfoszlányokat véltem kihallani, mégsem fűlött a fogam a dologhoz. Nem szeretek sokadik lenni. 

Befordultam az egyik kínálkozó sarkon, és…

Jé, Potter…

Áhh, Potter!

Epilógus

Háromszoros hurrá Istenkének!